2016. jan 11.

Jégkorszak a Normafán

írta: AquilaPhotoBlog
Jégkorszak a Normafán

Előfordul néha, hogy nem a fotós találja meg a témát, hanem a téma a fotóst. Egyik fotóstársam (Tóth Tamás, alias TT) hívta fel a figyelmem arra, hogy a Normafán beköszöntött a jégkorszak. Nem terveztem fotózást erre a napra, nem is ebédeltem még, de ha menni kell, hát menni kell. Így végül hárman (TT, Rizsavi Tamás és jómagam) nekivágtunk Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyének. Arra számítottunk, hogy sikerül néhány érdekes fotót lőni a kicsit jegesebb fákról. Hát "kicsit" tényleg jegesebbek voltak a fák, meg úgy körülbelül minden más is. Masszív jégpáncél borította az egész hegyet. Úgy néztünk ki, mint a kisgyerekek, akiket beeresztenek a játékboltba és azt mondják: mind a tiétek! Elképeszető látvány volt, fantasztikus!

A többiek képeit itt nézheted meg: TT Pixels  Rizsavi's Photo Blog

 

jegerdo_k_j.jpg

 

 

 A dolog azért nem volt veszélytelen,ezért igyekeztünk figyelni rá, hogy minél kevesebbet legyünk közvetlenül fák alatt. Tükörjég volt mindenütt, tíz perc után meg is volt a hibátlan angol spárga mindhármunknak.
Az ágakon lévő jég nagyon hálás fotótémának bizonyult, de a ködbevesző "jégerdőnek" is megvolt a maga varázsa.

A képek nézegetéséhez egy bögre forró teát, pokrócot és egy csúszásgátlós cipőt ajánlok!

Kattints a képre, hogy megnyisd a galériát :)!

 

 Ha Normafa, akkor kisvasút! Ezt a ziccert, hogy jégerdőben gyermekvasút pöfög naplementekor, nem lehetett kihagyni, így átsétáltunk átcsúsztunk a csillebérci megállóhoz. 
A vasútnál már érezhető volt a jég pusztító ereje, egy komplett fa ki volt dőlve, rá a sínekre. Fotós szemmel nézve ez igazi csemege.

Elfáradt és kidőlt picit (a képen: Tóth Tamás).

_lampert_benedek_kidoltfa_k_j.jpg

 

 És néhány további kép :). Kattints rájuk a nagyításhoz!

 

 Annak ellenére, hogy besötétedett és rohamtempóban kezdett olvadni minden - túlzás nélkül, folyamatosan hullott a jég fákról, összefüggő ropogást és morajlást eredményezve - egy próba kedvéért még visszanéztünk hegytetőre, hátha a (időközben visszahúzódó)  köd megmaradt a város felett, mert az bizony megkoronázná ezt a mai napot. Megtörtént, a köd annyira húzódott csak vissza, hogy felette legyünk, de az éjszakai Budapestnek pazar látványt adjon. Bár indulni akartunk, még vagy két órát eltöltöttünk itt. Maga a fotózás itt már nem volt olyan gördülékeny, mert sötét volt, minden csúszott, átfagytunk és nekem még állványom sem volt, csak a kis gorillapod. Következésképp a földön szerencsétlenkedtem és átázott mindenem. Aztán az is eszembe jutott, hogy én ma még összesen két darab kalácsot ettem, ez a felfedezés pedig iszonyatos éhséget vont maga után. Félreértés ne essék, nem panaszkodom. Ahogy semmit mást, a képeket sem adják ingyen és még nagyobb az értéke, ha az ember megküzd érte. Csupán azért írtam, hogy lássátok, egy szép képért sokszor nagyon meg kell szenvedni, ami persze a fotót nézve nem biztos, hogy átjön (szerencsére). Azokat a természetfotósokat, akik mondjuk egy-egy képért nyakig gázolnak a sárban,mocsárban, inkább meg sem említem, az már egy másik sztori :).

 Így nézett ki a Normafa és a város este
Nagyban nézd ;)! Katt a képre!

_lampert_benedek_esti_2_k_j.jpg

 

 Megérkezett a köd a Duna és az Országház fölé is.
_lampert_benedek_esti_nagy_eles_v2_kicsi.jpg

 

 Köszönet illeti a két fotóstársamat, TT-t (mert szólt, hogy befagyott a város teteje), Rizsavi Tomit (mert az uccsó képekhez kölcsönadta az állványát, ami nem kis segítség volt) és Tóth Gábor Szabolcsot  (mert szakmai lektorként segített a cikkben) :)!
 

 További képekért nézz be ide is: Facebook & YouTube

 

Legújabb videó

 

 

 

Szólj hozzá

budapest cikk város éjszakai természet