• Nem kell rosszra gondolni, nem cseréltem le a fényképezőt egy sörétes puskára, csupán arra célzok, hogy a természetfotózás is hasonlít a vadászatra, mármint jellemzőiben. Általában korán kell kelni, be kell cserkészni a vadat, fő a türelem és a jó pillanatban kell lőni, azaz exponálni.

• Egy kedves fotós barátom jóvoltából, lehetőségem van lesből fotózni, ehhez azonban korán kell kelni, mert 10 óra környékére a madarak kávészünetre mennek vagy hasonló, de az tény, hogy ebben a időpontban abszolút csend van.
Azt tudni kell rólam, hogy a reggeli durmolás nálam meghatározó (ha tehetném téli álmot aludnék), ezért kevés dolog van, amiért önszántamból felkelek. Nos, a fotózás az ilyen. Ma reggel sem volt másképp, 7-re már a lesben ültünk, egyenlőre még a köd leple alatt. Van valami izgalmas abban, ahogy az ember a féligáteresztő üveg (belülről kilátni, de kintről befelé nem) előtt ül és feszülten várja mi fog történni. Pont mint a vadászatnál, az ujj a ravasz helyett az expo gombon, a bal kéz a puskacső helyett az objektíven...és várunk. Néhány pillanat múlva megérkeznek az első vendégek: csuszkák, széncinegék. Ahogy telik az idő egyre ritkább fajok is felbukkannak: barátcinege, szajkó, feketerigó, meggyvágók, kék cinegék. Ezek önmagukban nem ritka madarak, gyakran látni őket, azonban a lesen nem átlagos vendégek, örültünk is nekik. A távolból hallottuk a zöld küllő és a süvöltő hangját is, de bármennyire is szerettük volna, az itatóhoz már nem jöttek. 
A madarakat megtéveszti saját tükörképük az üvegen, ezért olykor odasétálnak a les üvegéhez és határozottan megpróbálják elkergetni saját magukat. Arról persze fogalmuk sincs, hogy tőlük 5 cm-re mi milyen jól szórakozunk rajtuk, ilyenkor lehet igazán közeli képeket csinálni.
Mindennek a tetejébe, egyszer csak megjelent a nagy fakopáncs, akit már tényleg ritkábban látni a lesnél. Na ennél a pontnál indult a sortűz...a két gép zárszerkezetének kattogása folyamatossá vált, csoda, hogy a madár nem repült el azonnal. 

• Összességében remek délelőtt volt, a madarak kitettek magukért, minden elismerésem, persze azért mindennek van hátulütője...a kezem ismét odafagyott a géphez, úgyhogy kezdek gondolkozni a kesztyű lehetőségén. 

Hát, volt köd, az biztos...

Ő közelebbről is megnézte magát :)!
A barna léc már az üveg síkja.

Kattints a képre a galériához!