2018. okt 22.

Egy hét Kalifornia, avagy a sivatagtól San Francisco-ig!

írta: AquilaPhotoBlog
Egy hét Kalifornia, avagy a sivatagtól San Francisco-ig!

_indexkep.jpg

Fura hely ez az USA... tud valamit, amit más ország nem. Ezt pedig Hollywood-nak köszönheti. Miért? Mert hiába néztük már rongyosra New York tűzlépcsős házait, San Francisco dimbes-dombos utcáit, Arizona kősivatagjait, Kalifornia óceánpartjait vagy az útszéli moteleket, ahol általában megölnek valakit, akkor is látnunk kell!  A helyszínen pedig: "Aaaa, hát ez pont olyan, mint a filmekben!", "Vazzeee, ez mennyire amerikai má'!", "Csináljunk már egy közös képet ezzel az autópályával, hát ez tipikus amcsi cucc!"
Most őszintén, tud bárki mondani másik országot, ahol külön látványosság egy autóút? Vagy egy útjelző tábla? Na ugye, és itt is csak azért, mert egyszer (vagy inkább ötvenszer) láttuk már egy filmben.

Mindezek miatt lehetetlenség az USA-ba utazni mindenféle elvárás és prekoncepció nélkül (nekem sem ment ). A Coca-Cola Magyarországnak köszönhetően, aki a főszponzora volt ennek az útnak, most személyesen is utánajárhattam ennek! A poén az egészben az, hogy tényleg azt kapod, amit vársz!

Amerika pontosan olyan, mint amilyennek elképzeljük, sőt, ha lehet még "amerikásabb"!

 

A cikk végén találsz egy szavazást, voksolj Te is, kíváncsi vagyok a véleményedre! :)

 

Természetesen, ez az út sem maradhatott videó nélkül, készült egy három részes werkfilm sorozat. Közel két hónapnyi munka volt ebben az anyagban, hogy a lehető legjobban elkalauzoljon Titeket a sivatagtól San Fancisco-ig! :)

Az első rész egy western feelinget idéző sivatagi megpusztulás!
A jóhír, hogy a monitoron nem jön át a hőség, Nektek "csak" a látvány marad!

Nem, a Hollywood Sign nincs benne, de az kiderül,
hogyan készül a Walk of Fame-en egy csillag.
Valamint végigtrappolunk a nyugati parton itt-ott megállva, végül pedig átrongyolunk a Golden Gate-en!

Ha érdekel San Francisco esszenciája, maga a belváros... És mért ne érdekelne, akkor ez a rész tetszeni fog!
Érdemes figyelmesen nézni, mert... Na mindegy, én szóltam! ;)

 

Annak ellenére, hogy a kisfilmek elég alaposan bemutatják az utat, a cikk mégsem felesleges, ugyanis, ami a fotókat illeti, a videókból sok kimaradt. Így két hónap után pedig átgondoltabban tudok beszélni az egészről, mint ott helyben, ezerfelé csúszva.

A időpont linkekre kattintva elindul az adott videó idevágó része!

Repülő-fanok érteni fogják, miért okozott külön örömet, hogy egy Boeing-747-essel utaztam (videó ep.01 1:15 ). Noha, helyem nem sokkal volt több, mint egy sima fapadoson, de egy Jumbo-n ez mégsem fáj annyira. Járulékos mázli, hogy nappal repültem, így odafelé láttam felülről Izlandot és Grönlandot is (video ep.01 1:40 ).
Los Angeles-ben leszállva, a röpke 12 órás út után, még vagy másfelet totyogtam a sorban, hogy huszadjára is ellenőrizzék az útlevelem, a vízumom, minden ujjamról lenyomatot vegyenek, illetve csináljanak egy fényképet az ábrázatomról. Szóval, mire itt az ember kilép a napfényre, már akta van róla és hacsak rosszul tüsszent, már tudnak mindent. Mivel a terveztem, hogy összeakadok sheriff-ekkel, ez valójában lényegtelen, de azért pszichésen mégis fura érzés.
Topál Dani (@topaldanimusic) cimborám, aki már három hónapja kint dolgozott egy kutatás kapcsán, egy közeli parkolóban várt és onnan indultunk Granada Hills felé, ahol egy ismerősöm családjánál szálltunk meg, ezúton is köszönöm Nekik a szíves vendéglátást!

Nade, amíg odaértünk... Ha nálunk három sávos egy autópálya, az már jónak számít. Nos, kint a szamárcsapás háromsávos, az autópálya néhol 2x7, azaz összesen 14 sávból áll. Hagyok időt...
Legbelül van az úgy nevezett car pool, amiben csak a kettő vagy több személlyel utazók mehetnek, ebben gurultunk mi is. A lehajtók viszont, értelemszerűen az út jobb szélén vannak, tehát a belső sávból hat másikon át kievickélni, az egy külön mutatvány. Pláne, hogy a sok sáv ellenére tömött az egész pálya. Elég alacsony a max. sebesség, nagyjából 70-80km/h-val lehet menni, de a rengeteg kocsi miatt, olyan érzést kelt, mint itthon a 140 km/h egy üres úton.

autopalya.jpg(Printscreen az első részből)

Tipp: mielőtt kiutaznátok, feltétlen olvassatok utána és informálódjatok a kinti közlekedési rendszerről, mert nagyon szokatlan! Például, ha nem tudod mi az a car pool, és egyedül behajtasz, úgy büntetnek meg, mint a huzat!

Ennyit a közúti jelentésről, nézzük az első állomást, Salton Sea-t! Azt tudni kell, hogy Salton Sea Los Angeles-től délre fekszik, ami már a Szaharával van egy szélességi körön, tehát a vidék nem sivatagszerű, hanem egészen konkrétan az. A szolid 40-45 fokban az ember agya először csak gőzölög, majd elkezd szublimálni és látni véli, ahogy nem messze tőle Kiszel Tünde unikornison lovagol és death metalt hörög.

Mondom, a sivatag egy durva hely.

Másrészről viszont lenyűgöző! Annak ellenére, hogy nem a tipikus bulis, pálmafás vidék, ezt látni kellett, hiszen ez is Amerika! Illetve, westernrajongóként ismét csak egy filmben éreztem magam! (videó ep.01 4:44) A forgatás közben szünetet tartottunk, mert nemcsak mi sültünk meg, de a kamerák és a drón is túlmelegedett. Kerestünk egy árnyékos oázist és az életmentő üdítőt gyakorlatilag kupak levétel nélkül ittuk.

 

lampert_benedek_desert.jpg

lampert_benedek_salton_4.jpg

lampert_benedek_salton_3.jpg

lampert_benedek_salton_2.jpg

lampert_benedek_salton_1.jpg

Pasadena-ban, az AirBnB-be bejutni külön szabadulószobás kaland volt (video ep.01 10:05), ami két óra után – némi tervezés, logisztika, valamint különleges egységek bevonásával – sikerült is. Ezt követően egy közeli Carl Jr. nevű burgerbárban vacsoráztunk, mert aznap nemigen ettünk semmi normálisat, pedig már este 11 volt. Belépve az étterembe, igazi, európai turista módjára az első mondat, ami kiszakadt belőlem: "Mennyire amerikai!" Igen... Nos, erről beszéltem az elején, olvasva nagyon kínosan hangzik, azonban, ha ott vagy... Egyszerűen nem tudsz mit csinálni.

Másnap kora reggel hagytuk el a szállást és valami reggeli után néztünk, amikor is szembejött velünk: IHOP Restaurant. Specialitás: klasszikus pancake, szintén filmek és rajzfilmek toposza (videó ep.02 2:39). Nagy lendülettel befaroltunk és BAMM... A hamisítatlan 80-as évek úgy csapott arcon minket, hogy szinte hallottam: "Hé, McFly!!" (videó ep.02 2:30)
Kértünk egy – magyarul mondva – rakott palacsintát, egy kávét és egy narancslevet. A pancake nem volt rossz, reggelire tökéletes, de megmondom őszintén, nem volt egy kulináris orgia. A kávé, nos... inkább csak szeretett volna az lenni.  Lehet az amerikai hosszú kávé valakinek ízlik, de az espresso-ról lövésük sincs. Nem is kaptunk sehol.
A sokk nem itt ért, hanem a számlánál. Az köztudott, hogy az Államokban drága az élelmiszer, de ez... Fáj leírni, fejenként 24$-t, azaz körülbelül 6000 Ft-ot hagytunk ott. Kicsit borsos árú reggeli volt, kiváltképp, hogy szerintem rendes étteremben nem  költöttem még ennyit. Na, sebaj... Drágán add az ételed! (elnézést)

pancake.jpg(Printscreen a második részből)

 

Nekivágtunk az útnak, de még előtte Beverly Hills-en át begurultunk Hollywood-ba (videó ep.2 4:19). Megtettük a kötelező vizitet a Hírességek Sétányán. Nem mondom, hogy ez volt az út csúcspontja, de azért csak keresgéltem az ismert színészek neveit, miközben lazán elsétált mellettünk Superman vagy épp Hulk. Igazán meghökkentő és kissé kiábrándító jelenet volt, mikor megláttuk, hogyan készül egy-egy sztár csillaga a sétányon. (videó ep.2 5:36)

Ezek után, végre elindultunk Santa Barbara felé, ami egy nagyon szép, ápolt és békés város zavarbaejtő kastélyokkal. A délutáni fényeket nem hagyhattuk veszni, ezért hamar Burro Beach-en kötöttünk ki, ami egy impozáns, de méretét tekintve barátságos szakasz a Csendes-óceán partján (videó ep.2 8:35). Itt rá kellett jönnöm, hogy az amerikaiakat nem zavarja, ha videózzák őket, sőt! Teljesen random beleintegetnek a felvételbe, egy lány pedig elvállalt egy beugrómodell-szerepet is (videó ep.2 9:36)! A lényeg (és ez ismét a sztereotípiákat erősíti), az itteniek iszonyatosan lazák!

lampert_benedek_coca_2.jpg

 

Meg kell említenem, hogy a másféle aljzat miatt, Kaliforniában csak konverterrel tudtuk tölteni a kütyüket – volt néhány – és mindehhez egyetlen átalakítónk volt. A következő párbeszéd zajlott le:
– Te Dani, hol van konnektor konverter meg a dróntöltő?
– Ba***g!! Ott hagytuk Pasadena-ban... a garázsban! Kész, itt a vége!

Falfehéren dőltem a kocsinak a szállás előtt, miután kezdett tudatosulni bennem, hogy akkor itt most mindennek vége. Holnap 7 órás út San Francisco-ba, minden aksi lemerült, ha ma este nem töltjük fel őket, legközelebb csak másnap este lesz lehetőség rá, amennyiben tudunk venni konvertert. De, még ebben az esetben is egy teljes nap kimarad, ami a forgatás szempontjából hatalmas érvágás és drónos felvételünk semmiképp nem lesz. Már kezdett forogni körülöttem minden, mikor Dani teljesen nyugodt hangon, mint aki csak a zoknija párját találta meg, közli:
- Basszus, itt van minden, csak másik zacskóba tettem!

Na, ezen a ponton leültem az aszfaltra, fogtam a fejemet és nem tudtam eldönteni, hogy görény nagy mázlisták vagyunk, vagy csak szimplán hülyék. Végül inkább nem döntöttem.

Tipp: egynél mindenképp több konvertert vigyetek magatokkal!


Csak egy dolog számított: minden aksit fel tudunk tölteni és másnap hiánytalan felszereléssel vághatunk neki a nagyjából 600 km-es távnak.
Még útközben megálltunk Morro Bay-nél, ami egy békés kikötőváros. Nagyon kellemes kontraszt volt Los Angeles nyüzsgése után (videó ep.2 13:45). Itt forgatás után feltankoltunk és folytattuk az utat, mely gyönyörű tájon vezetett keresztül. Nem igazán tudok semmi különös jellegzetességet mondani,  de látványra egyértelműen érzi az ember, hogy nem a szomszédban van (videó ep.2 16:09).

lampert_benedek_morro.jpg

lampert_benedek_morro2.jpg

Délutánra megérkeztünk San Francisco-ba, ahol a szállásfoglalás után azonnal elindultunk a... naná, hogy a Golden Gate felé! Ahogy hajtottunk át a hídon, iszonyú vigyorral bámultam ki az ablakon és filmeztem, hiszen ezt meg kell örökíteni! Meg kell örökíteni azt az érzést, ahogy az ember áthalad ezen a brutálisan monumentális építményen! Nem túlzok, ez a híd hatalmas (videó ep.2 17:36)! Valósággal ledermeszti az embert, mindezek tetejébe pedig egy olyan naplementét fogtunk ki, amilyenhez ritkán van szerencsénk ilyen fotós túrákon (sok esetben pechünk van).

lampert_benedek_goldengate.jpg

 

Egészen új értelmet nyert a: "híd alatt lakom" kifejezés.

lampert_benedek_goldengate_2.jpg

 

Hosszú napunk volt, de ez feledtette velünk a fáradtságot. Tökéletes naplemente, fotóhoz és videóhoz is (videó ep.2 19:01). Már félig besötétedett, miközben felsétáltunk a hídra. Mivel tudtuk, hogy másnap reggel úgyis itt kezdünk, épp csak belekóstoltunk a hangulatba, nem mentünk el az első pilonig sem.
Tudjátok, mi nagyon gyors a Golden Gate-en?
A szél!
Nem viccelek, a hajam úgy nézett ki, miután lejöttem, mint akit megcsapott az áram (amúgy sem sokkal jobb, de ezzel tökéletes lett a rőzse). Ez volt a kisebbik gond, az igazi probléma, hogy a fényképezőt nagyon nehéz volt stabilan tartani. A kevés fény miatt hosszabb ideig kellett exponálni, állványom nem volt, vagyis úgy álltam ott, mint aki egy vállról indítható rakétával készül lőni.

Így, a nap végén ismét ott tartottunk, hogy illene ennünk valamit, mert a látvánnyal nem lakunk jól, hiába bőséges. Találtunk egy kis talponálló hamburgerezőt, ahol tényleg csak annyi volt a hely, hogy bemenj, rendelj és kisétálj. Rusztikus stílusú "étterem", a kézzel gyúrt húspogácsákat, ott helyben, nyílt lángon sütötték. A végeredmény pedig... lehengerlő! Ilyen finom burgereket még sosem sem ettem!

 

lampert_benedek_golden_hajo.jpg

lampert_benedek_lampa_golden.jpg

lampert_benedek_pelikan_nap.jpg

Semmi kamu! A légkör miatt tényleg így "szétesett" a Nap.

lampert_benedek_nap_torony.jpg

 

Reggel 7:00. Szól az ébresztő. Szelíden kikapcsolom egy kalapáccsal. Megdörzsölöm a szemem, kikászálódom és indulhat a nap!

Első megálló egy Starbucks, ahol meg kellett állapítanunk, hogy a kávéjuk ugyanolyan ihatatlan lötty, mint itthon, de napindítónak jó lesz. A szintén, már-már toposznak számító "coffee to go" pohárral (amire majdnem hibátlanul sikerült felírniuk a nevem: Benedict) szálltunk be a kocsiba és indultunk vissza a "piros Erzsébet híd" felé. Volt bennem némi aggodalom, ugyanis azt tudni kell, hogy San Francisco-ban nagyon gyakori a köd, főleg reggelente. Na, most mondanom sem kell, hogy amennyiben kifogunk egy tejködös masszát, nem lesz másik lehetőségünk. Mivel nem szoktam hozzá, hogy az időjárás a mi oldalunkon áll, érkezésünkkor erősen meglepett, hogy süt a Nap, köd pedig csak foszlányokban lebeg át a pilonok között, ami tulajdonképpen, még jobb is, mintha semmi nem lenne!
Erről készült egy time-lapse és néhány érdekességet is elmondok a hídról a videóban! (videó ep.2)

lampert_benedek_goldengate_minimal_3_jav.jpg

lampert_benedek_goldengate_tanker.jpg

lampert_benedek_coca_1.jpg

lampert_benedek_goldengate_minimal.jpg

benedek_lampert_sanfra_2dlayer.jpg

 

 A Golden Gate-ről ennyit, irány San Francisco belvárosa. Szívjuk magunkba a downtown atmoszféráját és közben vigyázzunk, hogy ne veszítsük el az egyensúlyunkat, mert ha itt elesünk egy utca tetején, hosszan gurulunk majd lefelé!
Több szempontból is San Francisco volt a kedvencem a túra alatt, de az egyik legfőbb ok a város építészete. Ezt nem úgy kell érteni, hogy építészeti szempontból, hanem sokkal inkább a házak vidámságot és kellemes hangulatot árasztó összessége miatt. Erősen, de nem zavaróan keverednek a stílusok. A régies, díszes épületek és a modern felhőkarcolók gond nélkül megférnek egymás mellett.

lampert_benedek_sanfra_dimbdomb.jpg

lampert_benedek_sanfra_ut.jpg

benedek_lampert_absztrakt_utca2.jpg

fa_karcolo_stb.jpg

 

A sötét háromszög nem képi hiba, hanem természetes a tyndall-effektus.
Ugyanaz, mint a felhők között átszűrődő napsugarak.

benedek_lampert_felhokarc_1.jpg

lampert_benedek_sanfra_belvar.jpg

lampert_benedek_napledowntown2.jpg

 

Kiérve a betondzsungelből megérkeztünk az öböl partjára. Először a Pier 39-re, ami egy valóságos Karib-tenger kalózai díszlet is lehetne, csak modernebb kiadásban. Ez egy helyi bazárszerűség. Hard Rock Cafe, hosszú móló, mellette fókák napoznak, éttermek, utcazenészek, minden, ami kell. Nem utolsó sorban, pedig remek kilátás nyílik Al Capone hangulatos viskójára, az Alcatraz-ra. Nem messze tőle meglátogattuk a világ legszomorúbb hídját, hogy ne legyen olyan magányos...miért bánatos, az kiderül itt: (videó ep.3 8:36).

lampert_benedek_tanker_1.jpg

Normális esetben, itt az ember kicsit megpihenne, leülve egy padra a mólón, csak nézné az óceánt. Viszont ezek a fotós túrák sosem tartoztak a normális esetek közé, így a forgatás után indultunk is vissza a downtown-ba, hogy elérjük a naplementét. Volt valami kalandos abban, ahogy kötetlenül mászkáltam San Francisco utcáin amerre a szemem vagy a lábam (néha mindkettő) vitt. Mindez csak megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy ebbe a városba még vissza kell jöjjek egyszer! (videó ep.3 10:35)

lampert_benedek_sanfra_dimbdomb2.jpg

 lampert_benedek_sanfra_naple.jpg

_sanfra_naple.jpg

lampert_benedek_napledowntown.jpg 

 

 Akadt némi probléma az eredeti szállásunkkal (videó ep.3 9:46), ezért kerestünk egy újat, így végül is San Francisco-ból San José-ba vezett az utunk. Másnap innen autóztunk tovább, vissza Santa Barbara-ba, de egy új helyre, a központba. Említettem korábban Burro beach hangulatos partszakaszát. Nos, ahová most érkeztünk, az egy másik kategória volt. Pálmafás főút, árusok a sétányon, hatalmas, homokos part ameddig a szem ellát és gördeszkapark, ahol épp belecsöppentem valami versenyszerűségbe (videó ep.3 18:46). Erről a helyről túl sok mesélni való nincs, sokkal inkább nézzétek meg a videó idevágó részét, mert ez valóban látványos volt! (videó ep.3 17:19)

lampert_benedek_madar_3_1.jpg

lampert_benedek_madar_2_1.jpg

lampert_benedek_madar_1_1.jpg 

Miután felszálltam a hazafelé induló repülőre, azt hittem, magam mögött hagytam a látnivalókat és pontot tehetek az amerikai kaland végére. Én, kis naiv... este volt már a gépen, mikor kinézve az ablakon furcsán világosnak tűnt az ég. Mint kiderült, nem véletlenül...
lampert_benedek_sarki_1_1.jpg

lampert_benedek_sarki_2_1.jpg

 

Így a cikk és úgy az egész amerikás anyag végére érve három dolog motoszkál a fejemben:

1. Miért hűlt ki a kávém, mikor egy perce sincs, hogy elkészült?
2. Vajon mikor lesz lehetőség újra visszamenni, hiszen rengeteg mindent nem láttunk még.
3. Remélem, tetszettek Nektek a képek és a videók, hiszen a cél a szokásos: amennyit csak lehet, átadni ebből az élményből! :)

 

Köszönöm, hogy ismét velünk tartottatok, akár csak a cikkben, akár a videóban (bátrabbak mindkét helyen)!
Még egyszer köszönöm a Coca-Cola Magyarországnak a szíves támogatást!
Amennyiben érdekelnek más fotók is vagy korábbi utazások, nézz be a blog többi oldalára, mellékeltem egy kis YouTube ajánlót is!

APB Facebook, LEGO, Instagram

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá