2019. sze 28.

A Holdraszállás ikonikus pillanatai LEGO-ból

írta: AquilaPhotoBlog
A Holdraszállás ikonikus pillanatai LEGO-ból

_yt_index.jpg

 

Ötven évvel ezelőtt sor került az emberiség egyik legnagyobb utazására, mérföldkőugrására. A zsebemben lévő telefon sokszorosan fejlettebb számítógép, mint amit az egész Apollo program során használtak, de...  Megcsinálták! Mintha favésővel akarnánk falat bontani. Elképesztő!

Kissé ironikus, hogy ezek után (és még számtalan hihetetlen tudományos felfedezés és bizonyítás után) ismét azért kell szót emelni, hogy nem, a Föld nem lapos és valóban jártunk a Holdon! Hagyjuk is, nem erről szeretnék írni, mert felidegesítem magam, aztán kilöttyentem a kávét és az bizony borzasztó volna.

Egy rendkívül izgalmas projektben vehettem részt az elmúlt hetekben a LEGO Hungáriának köszönhetően. Nevezetesen, az 50. évfordulóra a játékgyár kiadott több, űrutazás témájú szettet is. Ezek közül a Saturn V rakéta és a Lunar modul, ami kifejezetten az Apollo 11-hez kapcsolódik (igaz, a Saturn rakéta pár évvel ezelőtt jelent meg).

A feladat: Feleleveníteni a holdra szállás ikonikus pillanatait a készletek segítségével!

Már ekkor tudtam, hogy az egyik kedvenc projektem lesz, mert mindig is rajongtam a témáért, de most még inkább beleástam magam. Szerettem volna minél hitelesebben megcsinálni és a kutakodás közben átvenni az egész hangulatát. Megnéztem az Első ember c. filmet (pár részt leszámítva szörnyű volt), utána a végtelenítve hallgattam a "The Landing" témáját és szépen lassan ráhangolódtam az egészre. Nekem a toy photography egyben egy kikapcsolódás, de ugyanakkor mindig hatalmas kihívás, hogy a díszletet, fényeket miként oldjam meg. Az inspiráció miatt próbálok ilyenkor minél jobban belemerülni az adott feladatba, amennyire csak lehet.

Nem minden kép egy archív fotó újragondolása. Van, ami fiktív. Illetve a végén találtok két teljesen más jellegű fotót a LEGO City Space készleteivel.

Szokásos módon lássuk először a kész képeket, aztán megmutatom azt is, hogyan készültek. De, aki igazán kíváncsi meglesheti előbb itt is, a videón. A cikkben egyébként időpont linkeket helyeztem el, rákattintva már indul is a képhez tartozó "how to" videórészlet.

A képpárok esetében először az archívot láthatjátok, aztán a LEGO változatot.

1. Saturn V Lift Off

archiv_lego_sat.jpg CSM+LM holdkörüli pályán. CSM = Command + Service module, LM= Lunar module 02_csmlm_k_j.jpg 3. Földkelte

earthrise_k.jpg

03_earthrise_k_j.jpg  4. A Sas leszállt

04_ehl_k_j.jpg 5. Buzz Aldrin mászik ki a holdkompból

aldrin_cross_k.jpg

05_aldrin_k_cross_j.jpg 6. Zászlóállítás

flagrise_k.jpg

06_flag_rise_k_zod_j.jpg

 7. Moonwalk

07_moonwalk_k_j.jpg 

 Nem, a Marsra még nem jutottunk el, jobban mondva ember nem lépett még a felszínére, de a Marslander készlettel megpróbáltam elképzelni, milyen lenne, ha...

marslander_v2_dnb_k_j.jpg

 Éjszakai műszak egy fiktív rakétaállomáson.

space_base_k_j.jpg Mielőtt rátérnénk a hogyan készült részre, lessétek meg Sirius hogyan állta ki a próbát!

 

 Miért érdekes, a "Hogyan készült"?

Egyrészt, szerintem mindenkit érdekel, hogy mi a trükk, mi van a képek mögött. Akár a bűvésznél, mindenki tudni akarja, hol a varázslat. Másrészt, manapság könnyű rásütni mindenre a "Photoshop" bélyeget, amit elsőre nem értünk. Pedig, én például rengeteget dolgozom a díszleteken és a valósnak tűnő világításon. Essünk is neki!

Egyértelműen a Saturn V-ös kép okozta a legnagyobb fejtörést (videó: 0:34). Először is kellett építenem egy indítótornyot, mert az nem járt a készlethez, ennyi alaktrészem pedig nincs. Így maradt a hullámkarton, amivel nagyjából egy hetet bíbelődtem esténként és nem lett egy szépség, de ilyen távolságból pont jó. Apropó távolság. A másik probléma az volt, hogy ekkora setup-ot az életben nem kellett még építenem lego képhez és most szembesültem először azzal, hogy a szokásos hely és módszer nem elegendő. Így ez volt az első kép, ami stúdió körülmények között készült. Mivel tömör, testes füstre volt szükség, ami ráadásul turbulens, az eddigi füstbefújásos módszer szintén nem volt opció. Ekkor jött az ötlet: vatta!

saturn.jpg

 

 A CSM+LM orbiter esetében egy gazdagon kráterezett felszínre volt szükség. Itt a valós kráterképződés mechanizmusát próbáltam szimulálni, tehát valóban kráterek keletkeztek (videó: 1:44).csmlm.jpg

 

 Ennél a fotónál igyekeztem megtalálni az eredeti nézőpontot és szimulálni a fényeket (videó: 2:59). Elsőre az ember azt gondolná, hogy, ami a Holdon árnyékban van az részlet nélküli fekete terület, hiszen nincsen levegő, nincs közeg ami szórja a fényt. Ez így is van pl. a krátereknél vagy a vetett árnyékoknál. De elnézve az eredeti fotókat rá kellett jöjjek, hogy sok esetben a holdfelszín önmaga egy derítőlap, így például a Lunar modul iszonyúan világos, pedig a képen pont az árnyékos oldalát látjuk. Természetesen nem maradhattak le a klasszikus keresztek sem a képről, melyek közepét pontosan odahelyeztem, ahol az eredetin van. A lens flare is valós becsillanás, ténylegesen optikailag jött létre.first_step.jpg

 Tisztelgés a zászlónak és egy kis moonwalk (videó: 2:28). Ez nyilván egy fiktív kép, de szerettem volna olyat is, amiben van egy erőteljesebb, jópofa mozdulat és ad egy kis dinamikát a fotónak.flag_rise.jpg

 

 Ez a kép az egyik kedvencem lett, de itt sajnos kicsit fel kellett adnom a "nem manipulálok" elvemből (videó: 3:31). Mivel itt az LM még elég elég magasan kering, a Hold felszíne szinte egysíkúnak tűnik és a a textúra nagyon aprólékos. Megépítettem ugyan egy minden eddiginél nagyobb felületre a felszínt, ám a méretarányok és a por textrúra nagyon éreztette a makett hatást. Ezért a befotózott felszínt többször duplikáltam majd ebből állt össze a képen látható formában. 100%-ig valós fotó, csupán több elemből, ahogy az épp kelő Föld is. Egy LEGO Endor bolygó pont megfelelt a célnak. Azért írom mindezt le, mert mindig hangsúlyozom, hogy amit a képen láttok az mind valós. Azonban néha vannak helyzetek, mikor muszáj jobban belenyúlni a képbe, de ezt mindig jelzem, mert távol áll tőlem a megtévesztés, sokkal fontosabb, hogy továbbra is hiteles maradjon a munkám.earthrise.jpg

 

 Végül lássuk a teljes fantázia szüleményeket! Itt viszont gyakorlatilag tényleg minden valóságos elem. Utólagos:  a drón hajtóműcsóvája és a napkorong. Valós: minden más.
Azt hiszem ez egy elfogadható kompromisszum, mint egy Star Wars képenél a fénykard.marslander.jpg

 

 Egy nyugodt este az űrállomáson.
Utólagos: felhők, robot/autó fényszórók és a Hold. Valós: minden egyéb, beleértve a füstöt és az épület világítást is.
space_station.jpg

 

 Mivel ez az egész Apollo sorozat egyben egy tisztelgés is a részemről az asztronauták és minden, a programban dolgozó ember iránt, még valakit kiemelnék, akinek a talán a nevét kevesebben ismerik, mint Neil Amstrongét, Buzz Aldrinét vagy Michael Collinsét.

Margaret Hamilton, aki úttörő programozóként írta meg az Apollo 11 repülésszoftverét.
A képen az általa, kézzel írt kódsorok mellet láthatjuk.
margaret_hamilton_restoration.jpg

 Valóban egy élmény volt ezen a projekten dolgozni, remélem, hogy Nektek is tetszett! Űrrajongóknak feltétlen ajánlom a Saturn V készletet és ez most nem a reklám helye, hanem tényleg brutális. Egyméteres bestia, lego léptékben épp oly monumentális, mint az igazi volt. Amióta összeraktam itt figyel az asztalomon, mert egyszerűen olyan impozáns, hogy ezt nézni kell! Arról nem is beszélve, hogy ez is fokozatokra szedhető és valóban benne van a Lunar Modul kis változata is.

Ha kedvet kaptál a témához, tudom javasolni, hogy bogarássz kicsit az archív tartalmak között, még így 50 év után is izgalmat tud okozni ez az utazás, pusztán képek látványától!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

cikk youtube lego hogyan? werk figsfanphotos toy photography