Szerencsére nem sok olyan emberrel találkoztam még, akinek ez a név ne mondott volna semmit vagy épp ne az ő filmjein nőtt volna fel, ahogy anno én. Az első Attenborough sorozat, mely végül díszdobozban került a polcomra (még valamikor a korai tízes éveimben), az a  Madarak Élete c. film volt. Már akkor is a madarak voltak a kedvenceim, de ezen a ponton végképp esélytelen volt, hogy ez valaha is változzon!

Azért ilyen nosztalgikusan kezdtem ezt a cikket, mert úgy gondoltam, soha nem fogok eljutni olyan egzotikus helyre, ahol David mester lazán belül a vad madarak közé és onnan beszél hozzám, egyszerű pesti kis sráchoz. Nos, ilyen igazán egzotikus helyre valóban nem jutottam el, de most valami hasonlóban volt részem. Én mondom... Hihetetlen élmény volt, ráadásul még Európát sem kellett elhagyni érte. Igaz, a pereméig, Írországig azért elsunnyogtam, de nem lehet minden a szomszédban.
Az útitársaim ezúttal: Rádl László, Erős Rezső, Németh Tamás és Csernus Mihály voltak, a linkekre kattintva tudjátok megnézni az ő munkáikat is! :)

Mielőtt továbbmennénk, szokás szerint a figyelmetekbe ajánlanám a túrán készült  werkfilmet, ami az eddigi legkomolyabb Fotós Túrák rész lett és amiben a lehetőségekhez képest igyekeztem a legjobban bemutatni azt a világot, amiről szerintem nem sokan tudják, hogy nincs is olyan messze, mint hinnénk! Valamint azt az epic feelinget, ahogy a tengerrel dacolva hajózunk át egy szigetre vagy, amit a madarak közt járva él át az ember, a képek szinte semennyire, a videó már több sikerrel adja át!

Bár, repülővel Dublin volt a célállomás, onnan utaztunk is tovább le, délre Saltee-Islands felé. Hogy hol is van ez a sziget pontosan és mit kell róla tudni, azt a videóban részletesen és szemléletesebben is kifejtjük. Időpont link: (videó: 02:24).
Egyet jegyezzetek meg, ha Írországban jártok! Az időjárás át akar verni! Ne higgyetek neki! De komolyan, semmit nem jelent, hogy az adott időpontban süt-e a nap, esik-e az eső vagy épp 5-ös erősségű tornádó tombol egy hurrikán mellett a naplementében... Mikor elindultunk Dublinból borult idő volt. Útban Saltee felé már szemerkélt az eső. Kilmore Quay-ben, ahonnan a hajó átvitt minket a szigetre, már zuhogott és további baljós fellegek gyülekeztek. Ezen a ponton a mosolyom már nem volt őszinte. Az öt kilométeres hajóút alatt, ami olyan zseniális élmény volt a haragos tengeren, hogy úgy éreztem a Karib-tenger kalózaiban vagyok (videó: 03:32), már elállt a zuhé, bár nem volt sok különbség, mert a többméteres hullámok így is eláztattak. Aztán megérkeztünk a szigetre és... Verőfényes napsütés, a föld szinte száraz. Mi...a...****?
„Semmi, csak Írország" - mondták, a már évek óta kint élő fotóskollégák.
Akárhogy is, ezért a szigetért jöttem el idáig, ha mindenhol máshol takony idő van, csak egy a fontos: itt lehessen rendesen fotózni! Az Ír vidék megkönyörült rajtam, ugyanis így történt, gond nélkül ki tudtuk használni azt a röpke öt órát, ami a rendelkezésünkre állt. Ez persze nevetségesen kevés erre a helyre, hogy miért az leginkább a videóból (videó: 04:42), de a fotók alapján is kiderül szerintem.

Utazási tipp: a sziget látogatása díjtalan, de a hajóútért fizetni kell. Illetve, ami a hajóutat illeti: vízálló/könnyen száradó ruha ajánlott, mert időjárástól függetlenül elázhat az ember a becsapó hullámok miatt! Ahogy az látható a feljebb linkelt videó résznél. További info ITT

Most szembesültem először azzal a természettel, ami túl vad az emberhez.

Most ne arra tessék gondolni, hogy két lépés után elleptek minket a vérszulák és kettő perc alatt a húst is ledarálták rólunk, hanem épp ellenkezőleg. Nem alakult ki bennük félelem az ember iránt. Az a néhány fotós vagy madarász pedig, akik hozzánk hasonlóan kilátogatnak a szigetre, nyilván nem adnak okot rá, hogy ez változzon. Ahogy Attenborough sem azért tud a pingvinek vagy fregattmadarak közé sétálni, mert meg vannak szelídítve, hanem nem ismernek minket. Szerencsére...

Mi is végig figyeltünk arra, hogy ne zavarjuk őket, illetve a szuláknál is csak annyira menjünk közel, amennyit engednek és ne tovább. Noha, náluk alapból is olyan őrület uralkodott, hogy nemigen vettek rólunk tudomást, hiába voltunk közel, volt amelyik békésen szunyókált, még csak ránk se hederített. Érthető, hiszen nem vagyunk veszélyforrás a szemükben (videó: 06:57).

Most pedig a lényeg, a főszereplők:

Ez lett a kedvenc képem mind közül.
Számomra csak ezért az egy fotóért megérte az utazás!

 Egy sziesztázó puffin (magyarul lunda) a tökéletes színkompozícióban!

Ahogy azt a Mestertől is tanultuk:
"Csak a puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot!"

A szulák költőtelepe a sziget egy külön részén helyezkedett el.
Míg a többi madár jórészt békésen ücsörgött vagy szunyókált a sziklafalakon,
addig a szulák igazi parti huligánok. Ricsaj, káosz azaz minden, csak nem nyugalom uralkodott a telepükön. Egyébként ez teljesen normális egy ilyen kolóniás fajnál. Az ember jelenlétét gyakorlatilag észre sem vették.

Tipikus lunda mutatvány, hogy egy kisebb halrajt tart a csőrében,
a fiókák és a fotósok nagy örömére!

Már említettem talán, hogy a madarak a szívem csücskei,
éppen ezért nemcsak a színpompás tengeri madarak, a sziget „főszerepelői"
érdekeltek, hanem a többi, kevésbé jellegzetes faj is.
Ő például egy parti pityer, aki hazánkban nem honos, szóval számomra
ez is különleges megfigyelés! :)

Nemcsak biológiailag, de grafikailag is tökéletesek ezek az állatok!

Akár egy Top Gun moziplakát

 Ismét csak a természet esztétikai érzékét tudnám említeni.
Külön jópofa, hogy a szeme, akár egy bohócé.
Szerencsétlent biztos ugyanúgy szívathatják a spanok, mint a bohóc halat...
„Hallod! Mondj má' egy viccet!"

 Ahogy írtam korábban, a rendelkezésünkre álló öt óra úgy repült el, hogy talán csak a szulák érnék utol. Nekünk erre esélyünk sem volt, így elindultunk vissza, a part mellett veszteglő hajóig. Innentől fotózás szempontjából már kevésbé volt tömény a túra, hiszen ez a sziget volt a lényeg, más helyszínt nem igazán terveztünk, viszont maga a kaland még nem ért még véget. Az estét ugyanis táborban, vadkempingben töltöttük egy hegy lábánál (videó: 14:28). Tudjátok, ezen a ponton kezdtem azt érezni, hogy nem turista, hanem utazó vagyok. Nem a kényelem volt a lényeg, hanem az élmény, a kaland, a természet. Valamint innen indítottunk volna hajnalban egy csúcstámadást a napkeltéért, de az időjárásnak elfogyott a jóindulata és zuhogó esőre, felhős égre valamint ordító szélre ébredtünk, így ezt sajnos el kellett engedjük.

Utazási tipp: tábort a Comeragh-hegységben ütöttünk, ahonnan indultunk volna fel hajnalban a tóhoz. Még előző nap délután felmásztunk és elképesztően szép volt. Rutinosabbak egészen odáig felcipelték a sátor cuccot és a tó partján volt a táboruk. A tengerszemnek egyébként a nagyon szép és könnyen kiejthető neve van: Coumshingaun Lough. Mi ennek a parkolónak a szélén telepedtünk le (koordináták: 52.243275, -7.501208). Nem vészes túra felfelé, de azért nem is a "feltolom a babkocsit kategória".

Azért nem kell megijedni, nem a szigeten készült az utolsó fotó, hazafelé még itt ott kattant a zár!

 Végül egy kis csemege a Vikingek c. sorozat rajongóinak,
ugyanis ez itt Kattegat! Jobban mondva, ennek a tónak a partján forgatták a falu jeleneteit.

Most pedig néhány fotó a többiektől!

Rádl László

Erős Rezső

Németh Tamás

Ezzel végére is értünk az idei írországi kalandnak, de ahogy a videóban is ígértük: „Jövőre még jobb helyre megyünk!" :)
Madarászoknak bakancslistára ajánlom Saltee-Islands-ot, de az sem fog csalódni, aki nem kifejezetten a madarakért, hanem összességében a természetért rajong! Remélem ezúttal is tetszettek a fotók és a videó is, teljesen átadni persze sosem lehet az ilyet, de én azért időről-időre megpróbálom! :)

Ha kedvet kaptál, itt a tavalyi túra is:

 Less be a blog közösségi oldalaira is!

Facebook, YouTube, Insatgram