2019. már 12.

Sose higgy egy fotónak! Autó-reklámképek és ami mögöttük van!

írta: AquilaPhotoBlog
Sose higgy egy fotónak! Autó-reklámképek és ami mögöttük van!

_header_kroq.jpg 

"Sose higgy egy fotónak!" Azért ez persze nem teljesen igaz, pláne nem minden műfajra, de a most következő összeállításra mindenképpen!

Ki ne szeretné a szép, elegáns, sportos autókat? Most nyilván férfitársaim bólogatnak leginkább, de azért a hölgyeket sem hagyja hidegen egy-egy kacérabb verda ezt nyugodtan kijelenthetjük. Nálam az abszolút csúcsot a versenyautók jelentik, még akkor is, ha néha kinézetre egyszerűbbnek tűnnek, mint városi társaik. Vegyük például a Nascar autókat, ahol nem vitték túlzásba a design-t, mégis van egy olyan klasszikus gépszörny hatásuk, ami rögtön tisztázza, hogy a kasztni alatt nem kis ménes lapul.

Nos, jelenleg se menő kocsim nincs és autóversenyző se vagyok, viszont van egy fényképezőm. Ezt mondjuk nehéz túráztatni a pirosnál és csajozós dumának is jobban hangzana a "Van egy Ferrarim.", mint a "Van egy Nikonom.", de hát abból kell főzni, amink van. Ellenben a fényképező tud valamit, amit egy verda sem: varázsolni! Ezzel a kissé nagyképű - ám koránt sem szó szerint értendő - kijelentéssel csupán arra céloztam, hogy a fényképezéssel (sok más egyéb mellett) tetszés szerint ugrálhatunk különböző méretarányú világok között, olyanról is készíthetünk képet, ami nem is létezik, legalábbis nem olyan formában, ahogy a fotón látjuk.

Ami engem illet, még sosem fotóztam igazi autókat reklám célra, versenygépeket pedig még annyira sem. Viszont a Skoda Magyarországnak ilyen képekre volt szüksége és ehhez adtak is hét darab 1:43-as méretarányú modellautót. Tesztkörre mondjuk nem tudtam elvinni őket, de legalább stáb sem kellett hozzá, egy konyhaasztal elég volt az egészhez. A LEGO képek után izgalmas kihívásnak találtam, hogy makettekről csináljak élethű fotókat.
Alapvetően az volt a cél, hogy olyan képek készüljenek, amilyeneket a valóságban egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen lehetne kivitelezni.

Íme a kész fotók, utánuk pedig azt is megmutatom, hogy hogyan készültek (videóval kiegészítve). Nem greenscreen-es manipulációkra kell gondolni, hanem valós díszletben készült képekre. A füst, hó, sár felverődés stb, mind igazi!

Egy kis WRC. (Fabia R5)

fabia_r5_final_k_j2.jpg

 

Vihar előtt. (Karoq)

skoda_karoq_final_k_j_1.jpg

 

Epic burnout. (130RS)

f_130rs_final_1_3_k_j.jpg

 

Vintage mood. (Old timer Superb)

_vintage_final_fb_benedek_lampert.jpg

 

Esőben, sárban... Nincs megállás! (Superb)

superb_final_k_j_lampert_benedek.jpg

 

"Driving home for Christmas..." (Kombi Superb)

superb_kombi_final_fb_benedek_lampert.jpg

 

Milyen akadály? (Kodiaq)

kodiaq_final_fb_benedek_lampert.jpg

 

A képeknél utólagos manipulációt (tehát plusz képi tartalmat, amit nem a kamera előtt oldottam meg), csak olyan esetben használtam, ahol muszáj volt. Például a fényszórók (de a Karoq esetében az úton lévő reflexió már ismét valós), felhős ég, napkorong stb, de ezeket lejjebb leírom részletesen. Mivel az ilyen képeimnél pont a valós megoldások a fontosak, ezért az apróbb belenyúlásokat mindig feltüntetem, hogy a hitelesség megmaradjon és ne érezze a Kedves Olvasó, hogy bármi átverésről van szó.

Amire viszont azt mondom, hogy valós, azt nyugodtan el lehet hinni.

Első körben lessétek meg ezt a két werkvideót, szerintem sok kérdésre magyarázatot fog adni, aztán lejjebb felfedek további részleteket is! :)

Ez a videó három kép (130RS, R5, Karoq) díszletét mutatja be.

 Ez egy fotót mutat be, itt dolgoztam ki először, hogyan lehet valódi bemozdulást kreálni, Ps. nélkül.

 

 

  Az old timeres kép például 100%-ban valós,
semmilyen utólagos mókolást nem tartalmaz.
Mindössze sikerült a díszlet perspektívájába beleilleszteni a valóságot.werk_vintage_3.jpg

vinatge_werk_1.jpg

 
 130RS driftes képe sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Összesen 10 napig készült a kép (nyilván nem non stop, általában esténként dolgoztam rajta). Négy, önálló, kidolgozott koncepció felvétel előzte meg a végleges fotót és nem ritkán hajnali 2-3 óráig dolgoztam a díszleten. Utolsó nap, mikor elkészült a végleges kép, délután három óra körül kezdtem a munkát és másnap hajnali 4-kor fejeztem be. Ironikus módon a próba képek esetében viszonylag hamar sikerült megfelelő füstöt fújni a kerekekhez, de a végleges képnél órák mentek el a szerencsétlenkedéssel, mire végre úgy gomolygott a füst, ahogy szerettem volna.
 A végeleges fotón csak a napkorong, az apró levegőszemcsék és a lámpák fénye utólagos. (További részletek az első videóban)

felkesz_festes_ffp_werk.jpg

 

Bár, a rally-s kép egy napig készült, azért itt se 10 percről volt szó. Délután fél 5 körül fogtam neki és másnap hajnali 5-kor fejeztem be. Felmerülhet a kérdés, hogy minek egyhuzamban lenyomni, mikor másnap folytathatnám épeszű időben is. Nos, ez jogos, viszont ilyenkor én nem tudok leállni. Ha belekezdtem muszáj befejezzem. Ebbe az időintervallumba persze minden beletartozik. A díszletépítés, a fotózás és az feldolgozás is. Nyilván utómunka minden képen van, ahogy egy portrén, tájfotón vagy bármi máson. Ezzel a fényképpel, nagyjából 5 óra hosszat bíbelődtem a gépen, pedig az egyetlen manipuláció rajta a lámpák kivilágosítása és a kerék kis mértékű bemozdítása. Egyik esetben sem volt lehetőségem másképp megoldani, hiszen a lámpa nem világít magától, a kerék pedig nem forog a ragasztás miatt (lásd első videó).
 A végeleges képen csak a lámpafény és a kerék bemozdulása utólagos.wrc_werk_benedek_lampert.jpg

 

Viszont nem akartam belenyugodni abba, hogy a klasszikus svenkes motion blur utólagos legyen a képeken.
Ezért kitaláltam egy kissé elborult megoldást, amire azért volt szükség, hogy a háttér és a kerék bemozdulása valódi legyen. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet, hogy a kocsit gurítom és lekövetem, ahogy az egy igazi autó esetében történik. Csakhogy, ez nem igazi autó és nagyon bonyolult lenne a kamerának sínt csinálni, majd összeszinkronizálni a mozgásukat, arról nem is beszélve, hogy jóval nagyobb helyet igényelne.

Így, nem maradt más hátra, ha az autó nem mozoghat, mozogjon minden más! Lesd meg a fenti werkvideókat úgy máris érthető lesz, mire gondolok pontosan!

Ennél a képnél a fénybeszivárgás, a felhők (saját fotó) és a fényszóró utólagos. Az úton lévő fény, már szintén valós!

werk_karoq.jpg

A kombi Superb esetében csak a lámpa utólagos.

feher_superb.jpg 

 

Természetesen nem maradhatott el a fröccsenő hó és a dinamikus mozgás, amihez a Kodiaq modell kiváló alanynak bizonyult. Igyekeztem azt az üzenetet átadni vele, hogy ez a terepjáró bizony mindenen átmegy!
Csak a lámpafény utólagos.

kodiaq_final_fb_benedek_lampert.jpg

 És ahogy készült:


Az LCD-n egy imént kattintott nyers kép látható

 

 A szedán Superb-ről egy klasszikus, "úttipró" kép készült, hogy összességében egy dögös látványt kapjunk! A viharos idővel és a filmes színekkel pedig egy kis epic hangulatot igyekeztem összekotyvasztani.
A lámpák utólagosak, illetve a bemozdulás, itt még nem volt kidolgozva az a módszer, ami a kombi superb-nél és a Karoq-nál.

superb_final_k_j_lampert_benedek.jpg

 A félkész set-up:

 

 

Összegezve azt kell mondjam, egy nagyon izgalmas munka volt és nemcsak a fotózás része, hanem a szöszölés a díszletekkel, aztán az utómunkával. Ez mind része ennek a műfajnak és egyformán kedvelem minden fázisát. Nem esik nehezemre órákon át festegetni egy rázókövet, építeni egy tribünt vagy újrafesteni a fákat, hogy ne látszódjanak a fehér festések rajta.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, ha bármi kérdésed van, kommentbe tedd fel nyugodtan, illetve voksolj a szavazásnál, érdekel a véleményetek! :)

Ha az autós képek tetszettek, szerintem LEGO-s fotók is bejönnek majd, róluk is találsz cikkeket a BLOGON, illetve a Figs Fan Photos fb oldalán!

 

 

 Instagram, Facebook, YouTube

 

 További werk videók a LEGO fotózásról

 

 

 Figyelem! A blogot virtuális villanypásztor védi az internet barmai ellen! Kommentelni csak kulturált formában lehet, ellenkező esetben, a fröcsögő és trollkodó kommenteket/felhasználókat kérdés nélkül törlöm. Alapelvem, hogy a kritikának mindig helye van és normális hangnemben bárkinek szívesen meghallgatom az esetleges észrevételét, mondandóját. De a frusztrált, fotelharcos kommenthuszárokra a többi olvasónak sincs szüksége!

 

Szólj hozzá

cikk youtube skoda hogyan? werk figsfanphotos