2017. már 10.

Exkluzív vázak és optikák - 100 éves a Nikon!

írta: AquilaPhotoBlog
Exkluzív vázak és optikák - 100 éves a Nikon!

Idén egy évszázada annak, hogy sok fotós nyakában ott virít a sárga nyakpánt. A céget 1917-ben három vezető gyártó összeolvadásával alapították "Nippon Kōgaku Kōgyō Kabushikigaisha" (Japán Optikaipari Vállalat) néven, ami sok mindenen keresztül ment az elmúlt 100 évben. A II. Világháborúban távcsövekkel, periszkópokkal és egyéb optikai eszközökkel látták el a japán hadsereget, majd a harcok végeztével ismét visszatértek a civil vonalhoz. 1932-ben az objektívjeik megkapták a Nikkor nevet, 1948-ban pedig megjelent az első Nikon márkájú fényképezőjük, a Nikon I. 1959-ben pedig piacra került az első SLR gépük, a Nikon F, ettől kezdve pedig a gyártó is felvette a Nikon Corp. nevet.

Nikon I - 19486a00df351e888f883401156faffe95970b-600wi.png

 

Nikon F - 19593275b69c3fa05546ac28a14899c165f6.jpg

 

Együttműködés a Canonnal

Haha, úgy tűnik mégiscsak van valami közös a jó ideje két fogyasztói táborra szakadt márka között. Persze részemről a Nikon-Canon "harc" csak egy szórakoztató fiktív vita alap, melynek köszönhetően órákig lehet szivatni egymást egy Canon-os kollégával. Természetesen a lényegen - hogy mindkét márkának megvannak az előnyei-hátrányai és remek darabok - nem változtat.

A közös munka viszont az 1930-as években kezdődött, mikor a szárnyait bontogató Canon még nem fejlesztett saját objektívet, így a vázaihoz Nikkor optikákat használt. Az első ilyen termékük a Seiki-Kogaku „Hansa Canon” gép volt, melynek utolsó, negyedik változata 1940-ben került piacra. Az együttműködés második és egyben utolsó modellje az 1946-ban megjelent Seiki-Kogaku Canon J (Junior) II volt.

Seiki-Kogaku „Hansa Canon

seikikogakuhansa1935b.jpg

 

Seiki-Kogaku Canon J (Junior) II

canonseikikogakusii.jpg

A rövid történelem után térjünk rá a címben szereplő -már-már könnyfakasztó - évfordulós kütyükre!
A gyártó nyilván készült némi ínyencséggel a szülinapra és a CP+ (Camera & Photo Imaging Show) szakkiállításon olyan limitált termékeket mutattak be, amik a nyugalom megzavarására alkalmasak! A D5 és D500, valamint három objektív olyan outfitet kapott, amit eddig még nem láttunk ebben a kategóriában.  
A D5-ös vagy D500-as bőröndökben egy-egy egyedi, gunmetal, azaz fegyverszürke színű vázat találunk, mely a 100. évforduló logójával díszített bőrnyakpántot és vázsapkát is kapott. Mellettük pedig valószínűleg a Nikon történelméről szóló könyvecskét találunk. Összességében egy nagyon elegáns "layout"-ot kaptak a szépségek. Egy biztos, nem fakadnék sírva egy ilyen tatyótól! Illetve de, de nem csalódottságomban...

nikon_100years-d5.jpeg

 

nikon_100years-d500.jpeg

 

Mi hiányzik még a limitált kiadású vázak mellől? Pontosan, a limitált kiadású objektívek. Méghozzá rögtön három! Megjelenésben is passzol a vázakhoz a Nikon három fényerős zoomja, nevezetesen a 14-24 mm F2.8, a 24-70 mm F2.8 és a 70-200 F2.8 is. Az egyedi bőrönd persze, itt sem maradt el.

nikon_100years-lenses.jpeg

 

 Valamint a vintage és retro rajongók sem maradtak hoppon, ugyanis a Nikon bejelentett egy prototípusokból álló kiállítást is. A "Fényképezőgépek prototípusai - Fejlesztők emlékei" című tárlat április 4. és július elseje között látogatható a Nikon saját múzeumában. Szerencsétlenségünkre nem várható, hogy a világ más pontján is feltűnne.
"A nagyjából 40 darab, a 40-es és a 80-as évek között készült gyűjtemény minden darabja valamilyen új dizájn, funkció vagy mechanikai megoldás tesztelése kapcsán készült. Habár az ilyen prototípusok többségét a tesztek után meg is semmisítették, és eleve szinte csak a fejlesztőmérnökök láthatták, a mostani nyílt kiállítás egy igazán ritka esemény, mely során a sorozatgyártásra sosem kerülő modellek is feltűnnek." - írja a Prohardver.

nikon_100years_exhib.jpg

 

 Bár kétségtelenül impozánsak ezek az extra gépek és optikák, de valahogy ez a szín engem a Nikon belépő kategóriás színezett DSLR-jeire emlékeztet és ez kicsit amatőr külsőt kölcsönöz a profi felszerelésnek. Persze ez csak a személyes benyomásom, kommentbe írjátok meg, Nektek, hogy tetszik vagy épp nem tetszik! :)

Források:
Történelmi vonatkozás: Wikipedia
CP+: Prohardver

Ha tetszett a cikk nézz be ide is (képek, tesztek werkek, videók):

Facebook: Aquila Photo Blog, Figs Fan Photos

YouTube

Instagram

500px: Aquila Photo Blog, Figs Fan Photos

 

YouTube Ajánló

 

Szólj hozzá