2016. aug 03.

Egy fénykép, tizenkét fotós szemével - Kísérlet

írta: AquilaPhotoBlog
Egy fénykép, tizenkét fotós szemével - Kísérlet

fejlec.jpg Ebben a cikkben bemutatok Nektek egy kísérletet, melyben tizenkét fotós volt a segítségemre. A végeredmény hamarosan kiderül, de előtte nézzük, miért is jutott ez nekem eszembe! 

Szerencsére, ma már nem általános, de még mindig sokszor hallok ilyeneket emberektől:
- Jó, hát Photosoppal nem nehéz...!
- Ennyi erővel kezdhetnéd rögtön a gépen, minek mész egyáltalán fotózni?
- Az az igazi fotó, amihez már nem kell hozzányúlni!
Stb.

 Azonkívül, hogy ez teljes badarság, azt is elfelejtik az analóg technológiával
kapcsolatban, hogy ott sem a fotónegatívot nézegettük,
hanem az előhívott (utómunkázott) verziót.steve-carell-facepalm.gif

 A filmes eljárásról tudni kell, hogy az előhívás folyamata sem egységes. Sok mindenen múlt a végeredmény, amit a fotósok ki is használtak, például ezzel kontrasztosítva a  képet. Sőt, már ebben az időben is lehetőség volt fotómanipulációra, a háborús időkben például nem egy ilyen eset történt.

Méghozzá nem kis változtatásokról beszélünk.
Itt egy egész embert tüntettek el.
(A gyűjtemény többi részét itt láthatod)stalin_jezovnkvd_1940.jpg

Azért caplattunk vissza kicsit a múltba, hogy lássuk: a fotók utólagos kidolgozása (esetleg manipulációja) nem egy modern kori hóbort. Rátérve a cikk valódi mondanivalójára, célom, hogy megmutassam:

  • Az utómunka - azaz a kép rejtett információinak előcsalogatása - szükséges művelet, ennek hiánya mondhatni, pazarlás. Mintha a fényképezőgép vázat levélnehezéknek vagy ajtótámasznak használnánk.
  • A kép kidolgozása éppúgy tükrözi a fotós látásmódját, ízlését, képi világát és egyediségét, mint maga a kompozíció vagy a téma választás.
  • Az igényes utómunka plusz értéket ad a fotóhoz, mi több, egészen sajátos hangulatot teremthet!

 

Nos, miután ezt tisztáztuk, nézzük magát a kísérletet! Ezúton is köszönöm a Biritsh Columbia Egyetem kutatócsoportjának az együttműködést! 

 

A koncepció: 
Megkerestem a fotósokat egy ötlettel és nagy örömömre el is fogadták a felkérést. Ezek után minden résztvevőnek küldtem két darab nyers (RAW* / TIFF) képet, hogy dolgozzák ki saját ízlésük szerint. Alapvetően mindkét képnél csak a meglévő információkból dolgozhattak, tehát a képen nem szereplő elem hozzáadása, vagy meglévő eltávolítása nem engedélyezett**.

*RAW: fájl formátum, mely a szenzoron létrejött kép teljes információ halmazát tárolja, minden változtatás nélkül.  

** A portré esetében az alapretusálás természetesen kivétel, illetve az egyedi atmoszféra elérése érdekében bizonyos effektek megengedhetők voltak (pl. lens flare, fénybeszivárgás, stb), de komoly beavatkozásra (sárkány, halálcsillag, pokémon stb.) itt sem volt lehetőség. A fotósokat direkt arra kértem ennél a képnél, hogy engedjék szabadjára a fantáziájukat, nem számít, hogy milyen merész megoldást eredményez. Éppen ezért 12 nagyon különböző képet kaptunk és ez volt a cél!
A csillagjárásnál a repülőcsíkok retusálása  és a tükröződés opcionális volt. Ez utóbbi azért "szabályos", mert meglévő információról volt szó és egy természetes hatás erősítése.

Gondolom már mindenkinek viszket a szeme és próbálja nem továbbgörgetni a szöveget, ezért térjünk is rá a képekre! De, még előtte tekintsük át gyorsan a DSLR kamerák működési elvét!

 

Nyugalom, csak viccelek, tényleg a képek következnek!

 

Íme, a fotók, amiket a fotósok kaptak:
(mivel nyers képet internetre feltenni életveszélyes,
ezért kénytelen voltam összefirkálni és 900-as,
6-os tömörítésű jpg-ben felrakni)

 A portré (raw)

nyers_portre.jpg

 

A csillagjárás (tiff) 
(Két képre volt szükség. Egy a csillagoknak, egy pedig az előtérnek,
végül pedig egy darab képet kaptunk. A köztes vonalak repülők, illetve hullócsillagok)

csillagjaras_nyers.jpg 
Előtér (raw)eloter_nyers.jpg 

 

 Most pedig jöjjön a varázslat!

 (Kattintsatok a képekre, hogy lássátok nagyban!) 

 

Horváth Krisztián - Hispan's Photoblog

kisasszony_blog.png

stars_blog_k.png 

 

Rajnai Klára - Klara Rajnai Photography
portre_blog.jpg
csillagjaras_blog.jpg

 

 

Tomka Mihály -  Mihály Tomka Photographer
porte_tomka_blog.jpg
tomka_csillag_blog.jpg

 

 

Kupcsik Dóra - Cherra's Photoblog
portre_k.png

dori_csillag_blog.jpg 

 

Tóth Tamás - TT Pixels - Tóth Tamás Photo Gallery
tt_uj_blog.jpg

csillagjaras_nyers_blog.jpg

 

 

Tóth Gábor Szabolcs - PhoToga
toth_gabi_csaj_blog.png

csillag_blog.jpg 

 

 
Hegyi Júlia Lily - Hegyi Júlia Lily Photography
lily_portre_blog.jpg 

lily_csillag_blo_javg.jpg

 

 

Szalay Henrik - Szalay Henrik Foto
szhf_portre.jpg
szhf_csillagjaras.jpg

 

Berecz Gábor - Berecz Gábor Photography
gabi_klau_blog.jpg
gabi_csillag_blog.jpg

 

Komondi Attila - Komondi Attila Photo Gallery 

ati_klau_blog.png

csillagjaras_komondi_blog.png

 

 

Urbán Balázs - Urban Photo
dsc_0821urban_blog.jpg
eloter_csillaurban_blog.jpg

 

És végül a saját verzióm - Aquila Photo Blog
klau_portre_v6_teljes_final.jpg

csillag_trail_final_v2_k_j_2.png

 

 

Összefoglalásképp, egy gyors képnézegető kategóriák szerint 

 

 

Azt kell mondjam, én nagyon élveztem ezt a - mondjuk úgy - projektet! Végtelenül izgalmas látni, hogy egy témára milyen sok megoldás létezik. Persze, még ennél is több, hiszen harminc ember esetében, harminc különböző változat lenne, de amit szerettem volna, az így is abszolút látszik.


Hatalmas köszönet a fotósoknak, akik részt vettek ebben és időt szántak rá! Mindenképp lessétek meg az oldalaikat, nem fogjátok megbánni ;)!


Így a képek végére, már bizonyára mindenki számára kiderült, hogy egy nyers kép koránt sem egyenlő a végeredménnyel. A fotókkal az elkészültük után is foglalkozni kell, máskülönben sok lehetőség rejtve marad!

Ne hagyjátok ki ezeket sem! Megtalálod az Aquila Photo Blogot:

 

YouTube ajánló: Breitenstein-i fotós túra

 

 

Szólj hozzá

cikk természet modellfotó modernfoto